Nem igazán találom a szavakat ahhoz, hogy hozzákezdjek ehhez a bejegyzéshez. Ez a könyv olyan szintén letaglózott, hogy konkrétan nem tudok mit mondani.Van az úgy, hogy az ember lánya felkap egy könyvet a könyvtárban, mert borzasztó szép a külseje. Aztán meglátja, hogy az ajánlás 12 éves gyerekekhez szól, és úgy van vele, hogy a sok ijesztő fantasy után miért ne olvashatna valami könnyed gyerekmesét. Kikölcsönzi, hazaviszi, beül a kis fotelébe egy bögre kávéval és nekiáll olvasni. Aztán valahol a 10. oldal környékén felnéz, hogy ez se nem könnyed gyerekmese, se nem 12 éveseknek való.
A történetről:
A tizenkét éves Polli szülei évekkel ezelőtt elváltak, így a költőnek készülő kislány kettesben él anyukájával. De a költők élete nem egyszerű: apa, aki szintén költő és Polli példaképe, egy verset sem írt még életében, Mimún, a lány szerelme szerint a lányoknak nem lenne szabad költőknek lenniük és a hab a tortán, hogy anya pedig összejön Polli osztályfőnökével.
Szerencsére azonban, ha az ifjú költőnek elege lesz a városból és az ottani emberekből, bármikor leutazhat nagymamához és nagypapához, ahol mindig csend és béke honol. Ráadásul még saját bocija is van ott. Mekkora királyság már!
Azonban Polli élete közel sem egyszerű, békés és csendes. A tizenkét éves költő sok mindenen kell átmenjen, és még több mindennel megbírkózzon, ha egyszer valamikor célba akar érni az életben.
