2016. szeptember 7., szerda

#10 Book Tag: Rock & Metal songs Book Tag

Visszatéééértem! Helló - belló mindenkinek!


Nem is tudom hol kezdjem. Eltűntem. Tudom, és nem garantálom, hogy innentől megint hetente posztolok. De azért majd próbálkozom vele. De annyira sűrű nyaram van/ volt, hogy blogolni nem maradt energiám. Viszont most, mikor megláttam, hogy majdnem egy hónapja 0 életjel volt felőlem majdnem szívinfarktust kaptam, és elhatároztam, erőt veszek magamon, és nekiűlök ezt a bejegyzést megírni, mert már egy jóideje fúrja az oldalam. Értitek: tervek vannak, csak erő nincs megvalósítani. Fuck logic.


Térjünk is a lényegre. Mivel régen volt book tag, ezért úgy gondoltam, visszatérős bejegyzésnek pont jó lesz egy. Mikor megláttam Barbinál ezt a rockeres taget, rögtön tudtam, hogy nekem ezt muszáj megcsináljam. Barbi válaszai itt olvashatóak.


Lássunk is hozzá.

1. Black Veil Brides - Goodbye Agony: Egy könyv amit nehézkesen olvastál és örültél, hogy végre eljött a búcsúzkodás ideje.


Hmm, nem is tudom, hogy ne legyek sablonos, így most ide nem az "imádott" Taking Chancest, hanem
Veronica Roth - Beavatott című regényét mondanám. Nem utáltam a könyvet, mert azért annyira nem volt rossz, de egyszerűen engem untatott, és mai napig nem értem, hogy mitől ilyen felkapott.


2. Rolling Stones - Satisfaction: Egy könyv, aminek egy szereplőjét se tudtad igazán megszeretni, bármennyire igyekeztél.


Elég nehéz, nem nagyon emlékszem olyan könyvre, ahol egy szereplőt se szerettem volna. Talán
John Green - Papírvárosok regénye megfelel ide, mert ott úgy emlékszem, kimondottan egy karakterért se voltam elájulva. Javítsatok ki ha tévedek. Komolyan  nem emlékszem már.


3. Marilyn Manson - Tainted love: Egy könyves páros, akik többnyire csak kínlódtak a kapcsolatukban/ a kialakuló kapcsolatukban.


Egyértelműen
Jenny Han - Nyár trilógiája illik ide. Amennyit Conrad és Belly traumázott a három kötet alatt... És valljuk be, azért javarészt Conrad volt a hibás.


4. Avenged Sevenfold - Nightmare: Egy regény, aminek főszereplőjének nehéz élete volt, azaz egy 'rémálom' volt az élete.


A Kody Keplinger - The DUFF - A pótkerék főhősnőjét bár sose kedveltem, azért azt be kell ismerjem, hogy elég szar élete volt az apja miatt. Szóval, én ezt a könyvet sorolnám ehhez a ponthoz.


5. Bon Jovi - Livin' on a prayer: Egy könyv, amit viszonylag hirtelen felindulásból vettél meg, komolyabb hezitálás nélkül.


Minden könyvvásárláskor elég sokat válogatok a könyvek között, így ide hazugság nélkül nem nagyon van mit soroljak. Maximum, hogy ne hagyjam üresen ezt a pontot, fogjuk rá, hogy talán
Kelly Oram - Szívzűrterápia strébereknekjét vettem meg a "legkönnyebben". :D


6. Bullet For My Valentine - You want a battle?: Egy regény, ahol egy ideig elnyomtak egy szereplőt/ népet aki/ ami később megelégelte ezt a bánásmódot és kiállt magáért/ fellázadt.


Már megint egy nehéz pont. Ha tudom, hogy ennyi fejtörést okoz ez a tag bele se kezdek. Najó, de. Ehhez a ponthoz is
Veronica Roth "fantasztikus" sorozatát írnám, de mivel feljebb már említettem a Beavatottat, ezért ide beteszem a jelenlegi olvasmányom, a Lázadót, gyengébbek kedvéért a Beavatott második részét. Nem szeretnék spoilerbe futni a sorozat kapcsán, így elégedjetek meg annyi magyarázattal, hogy szerintem azért illik ide, mert a kasztok, khmmm... furcsán viselkednek, khmmm...


7. Skillet - Better than drugs: Kedvenc könyved/ könyvsorozatod, amit a szó szoros értelmében imádsz és már fülig ér a szád, ha meglátod a címet vagy egy idézetet belőle.


Jöhet a sablon-dumám? Mindenki készen van? Mindenki ingatja már a fejét, hogy " Brigi, ne, ne, ne, nehogy kimondd, mert tudjuk, hogy ha kimondod, akkor annak katasztrofális vége lesz!" ?
Hát akkor jöjjön a leleplezés! *ördögi kacaj*
Az én legeslegeslegeslegkedvencebb könyvem eeeegyértelműen és megingathatatlanul
JENNIFER L. ARMENTROUT - LUXEN SOROZATA!!!! Ne kérdezzétek miért írtam nagybetűkkel az egészet. Fogjuk arra, hogy elaludtam a Caps Lockon. Hogy én mennyire, de mennyire imádom annak a sorozatnak minden betűjét az hihetetlen. És igen, tudom, hogy az egész egy klisé, tudom, hogy Daemon Black nem létezik, tudom, hogy belőlem senki nem fog hibridet csinálni, tudom, hogy a szomszéd srác nem földönkívűli. De egyszerűen magáért a romantikus-fantasy kategóriáért már odavagyok, és ha még ezt az egészet megdoppingoljuk egy Daemon Blackel, akkor... Akkor hát ez lesz belőle. Már megint a fél bejegyzés a Luxenről szól. Komolyan szükségem lenne már valami elvonóra, vagy mit tudom én. "Anonim Daemon Fanatikusok", ide engem be kell fizetni, mert csúnya vége lesz a dolgoknak. :D Van egyáltalán olyan elvetemült hülye, aki ki akar gyógyúlni a Daemon lázból? Remélem nincs... Mindegy, haladjunk.


8. Guns 'N Roses - Don't cry: Egy könyvsorozat, amitől nehezen búcsúzkodtál, és sajnálod, hogy nincs több része.


Tekintettel arra, hogy a Luxen sorozatot már kilőttem, a Harry Pottert még ki se olvastam, a Bexi sorozat nincs is befejezve még, a Szent Johanna Gimiből rá kellett jönnöm, hogy elég volt az a 8 rész, így a szerencsés nyertes nem más, mint
Kerstin Gier - Időtlen szerelem trilógiája. Őszíntén, meg kell, hogy mondjam, nem emlékszem már a Smaragdzöld végére, de azt tudom, hogy nagyon-nagyon szerettem Gwendolyn és Gideon időutazós kalandjait, így simán elolvasgatnék még pár részt belőlük. :)

Ennyi lett volna ez a bejegyzés, én személy szerint nagyon bírtam, főleg, hogy a felsorolt számokat hallgattam az írás közben, így szerintem tök hangulatos lett az egész. Ajánlom, hogy hallgassatok meg ti is belőlük párat, mert szerintem egytől-egyig baromi jó számok. *megszólalt a rocker*

Ha tetszett a bejegyzésem, akkor tudasd velem valamilyen formában, és várlak vissza legközelebb is!
Addig is sziiasztok! :)

U.i.: Ha olvasod ezt a bejegyzést Barbi, akkor remélem nem haragszol, hogy bármiféle "kihívás" nélkül töltöttem ki. Egyszerűen csak megtetszett nálad, és gondoltam én is megcsinálom. :D

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése