2016. augusztus 11., csütörtök

#32 Könyvkritika: K. A. Tucker - Tíz apró lélegzet

" Tíz apró lélegzet. Ragadd meg őket! Érezd őket! Szeresd őket! "


Hosszú hónapokon át húztam-nyúztam ennek a könyvnek a kiolvasását, legfőképpen időhiány miatt. A napokban viszont sikerült vééégre valahára befejeznem, és még mindig sokk alatt vagyok. Ti tuti hülyének tartotok engem, de egyik kedvencem lett ez a regény, és igen, ezt kábé minden második könyvről elmondom. Viszont, úgy érzem, hogy ezt mostanság biztos nem olvasnám újra. Mindjárt meg is indoklom, hogy miért.

A történetről:


Kacey Cleary menekülni próbál. Körübelül mindenhonnan és mindenkitől. Négy évvel ezelőtt egy szörnyű autóbalesetben elvesztette a szüleit, legjobb barátnőjét, szerelmét és ő maga is súlyosan megsebesült. Akkor poszttraumatikusstressz-szindromát diagnosztizáltak nála, amiből négy év után sem tudott kigyógyulni segítség hiányában.
Mikor Miamiba szökik, egy új élet reményében, viszi magával kishúgát, Liviet is, az egyetlen embert, akit még képes szeretni. Azonban azzal nem számolt, hogy odaköltözése után szinte azonnal belefut jópár olyan emberbe, akik akarata ellenére is fontos részét fogják képezni az életének.

Trent Emerson minden nő álma: ragyogó kék szemek, izmos test, aranybarna haj, gödröcskék az arcán ha nevet. Ha ez nem lenne elég, pontosan a Kacey és húga lakásával szemben lakik. A lány eltökélten próbálja távol tartania magát Trenttől, de a vak is látja, hogy kezd széthullani a védőfala, amit a baleset óta maga köré húzott. Mindez méghozzá egy kékszemű rosszfiú miatt, akibe nap mint nap beleszalad a lakhelye miatt.
Mindketten sötét titkokat őriznek, amik ha egy nap a felszínre kerülnének abba lehet, hogy belepusztulnának.